Tanévnyitó a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságnál

A nagy múltú tatai intézmény, mely közhasznú, közművelődési feladatokat is ellát, idén ősszel ismét szélesre tárta kapuit a méltán népszerű előadás-sorozatai iránt érdeklődők számára.

A tanévnyitón megjelent közönséget először Dr. Nagyháziné Szabó Bernadette, az MZNT kommunikációs vezetője köszöntötte. Kiemelte, hogy reményeik szerint az őszi tanév nem kényszeríti online térbe a hétről hétre sok látogatót vonzó előadásokat, mint az megtörtént a tavaszi időszakban. Újdonság a mostani irodalom sorozatban, hogy a feldolgozott témák olykor kiegészülnek a társművészetek adta párhuzamok, kapcsolódások lehetőségével, így színesítve a repertoárt. A történelmi sorozatban elsősorban tatai vonatkozású témakörök kerülnek sorra (például Tata városképe, gazdasági felépítése, a malmok története az Esterházy uradalom fénykorában). Népes rajongótáborral rendelkező egészségügyi előadásaink szintén népszerű és sokakat érintő témákkal foglalkozik, mint például a hipertónia, kardiológiai kérdések, az anyagcserével és a lelki egyensúllyal kapcsolatos problémák. Az előző tanévben elmaradt látóutak is megvalósulnak – a Samu előembertelep látogatása már lezajlott, azonban előttünk áll még az október eleji tatai várséta.

A tanévnyitón fölszólalt Borsó Tibor is, az MZNT elnöke. Összefoglalójában hangsúlyozta, hogy nagy erőfeszítéseket tett a Társaság azért, hogy a pandémia, a lezárások idején is kapcsolatban maradjon a tagsággal (például a havi hírlevél által), s az előadásokra is sor kerülhessen – ha másként nem, hát az online felületek segítségével. Az elnök bemutatta a Hírmondó legfrissebb, a tanévnyitó napjára elkészült számát, melyben az egész évi tevékenységek, programok, aktuális események helyet kaptak. Rövid összefoglalót hallhattunk a népfőiskola általános helyzetéről, feladatairól, szervezeti életéről, a pályázati projektek aktuális állapotáról is. Borsó Tibor kifejezte végül azon kívánságát, hogy ez a tanév folyhasson a megszokott, régi kerékvágásban, és zavartalanul látogathassák az érdeklődők programjainkat, előadásainkat.

Az ünnepélyes tanévnyitó hagyományosan helyet ad az elmúlt tanévre vonatkozó, az „Év Tanára” és az „Év Önkéntese” díj átadásának. Most az előbbi Kövesdi Mónika művészettörténészt illeti, aki évről évre magas színvonalú előadásaival színesíti a népfőiskola előadás-sorozatát. A kiváló önkéntesnek járó díjat sajnos a kitüntetett már nem vehette át személyesen – Vitéz Lentulay Mária, a népfőiskola önzetlen, aktív segítője a napokban eltávozott. Helyette leánya, Fodorné Tóth Mária jelent meg a tanévnyitón s mondott köszönetet az elismerésért.   

Az idei tanév első előadása is kezdetét vette a megnyitót követően – Bagi Zoltán Péter, Győr Megyei Jogú Város Levéltára főlevéltárosa beszélt Vak Bottyán 1. dunántúli hadjáratának tatai vonatkozásairól, történéseiről.

Az MZNT aktuális programtára megtekinthető honlapunkon: https://mznt.hu/programok/#m-10-2021 és Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/mznttata

Tanévnyitó a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságnál